molnaremma19Büszkék vagyunk arra, hogy az újonnan alapított Rákóczi Kitűnőségei díjat először Molnár Emma, 12. d osztályos tanuló veheti át.

Négy éven keresztül kitűnően végezte tanulmányi munkáját, amelyhez hozzájárul szerénysége, kedvessége, segítőkészsége. A rábízott és önként vállalt feladatokat pontosan, precízen megoldja.

Elsősorban tanulmányi versenyeken jeleskedett. Minden évben megmutatta tudását a Zrínyi és Bolyai matematika versenyeken, megyei matematika versenyeken, Implom József helyesírási versenyen, gazdasági versenyen, környezetvédelmi vetélkedőn. Szívesen vett részt osztályok közötti vetélkedésben is.

Kitűnőségét minden év végén nevelőtestületi dicsérettel jutalmaztuk. Szorgalmát bizonyítja, hogy német nyelvből megszerezte a nyelvvizsgát.

Tudatosan, felkészülten várja a továbbtanulást, ahol újabb sikerek elérésére lesz lehetősége.