Tizenkét éven keresztül mindvégig kitűnő tanuló volt. Tehetségét a tantárgyi dicséretek sokasága és a kimagasló versenyeredményei bizonyítják.
A Gordiusz matematikaverseny megyei fordulójában 9. évfolyamon negyedik, 10. évfolyamon első, 11.-ben és 12.-ben második helyezett lett. A megyei matematikaversenyen pedig az idén a harmadik helyen végzett.
A 11. évfolyamon az MNB által szervezett „Monetary” csapatversenyen a régióban 3. helyezést ért el. A „Gazdasági Kalandjáték” csapverseny meghatározó egyénisége volt, szereplését a zsűri az országos döntőben különdíjjal jutalmazta.
Közgazdaságtanból a Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyén bejutott az országos döntőbe, 50 többletpontot kapott az egyetemi felvételihez.
Angol nyelvből középfokú „C” típusú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezik.
A kiemelkedő tanulmányi munka mellett kivette részét a közösségi munkából is. Számos iskolai rendezvényen szerepelt, illetve szervezési feladatokat vállalt.
Komoly gondolkodású, megbízható fiatalember, akire mindig lehet számítani.
Kiváló képességeivel, kitartó szorgalmával méltán vívta ki tanárai és diáktársai elismerését.
2009. április 25.
