Kormos Eliza - 2020

KormosElizaKormos Eliza a négy év folyamán meghatározó tagja volt osztálya és iskolánk közösségi életének. Az IDB és ODB olyan tagjai közé tartozott, aki egyetlen alkalmat sem hagyott ki, és nemcsak részt vett a gyűléseken, hanem ötleteivel, önzetlen munkájával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a diáknapok, a sportnapok és a gólyaavató feledhetetlen emlékekké válhassanak diáktársai középiskolás éveinek.

Segítőkész, határozott személyiség, akire az iskolánk által rendezett sporteseményeken is bármikor számíthattunk akár a szervezéssel kapcsolatos feladatok lebonyolításában, akár jegyzőkönyvvezetésben.

A közösségért végzett munkája mellett a tanulmányi munkában is kiemelkedő eredményeket ért el. A négy év folyamán mindig jeles eredménye volt, emellett többször megmérettette magát történelemversenyeken is. Legbüszkébbek a Megyei Történelemversenyen elért 2. helyezésére vagyunk.

Angol nyelvből középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Példás magatartása, szorgalma, segítőkészsége, kedvessége, jeles tanulmányi és kiemelkedő közösségi munkája példát jelenthet iskolánk egész tanulóközösségének.