Csikivgya Tamás iskolánk 11.c osztályos tanulója a középiskolás korosztályban első helyezést ért el a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hittanversenyén.
A minden tavasszal megrendezésre kerülő megmérettetés döntőjét felsőtagozatos és középiskolás hittanos diákok részvételével május 9-én rendezték Nagybaracskán. Az idei évben a versenyzőknek Máté evangéliumáról szerzett tudásukról adhattak számot. Emellett Assisi Szent Ferenc életéhez és a ferences rendhez kapcsolódó feladatokkal is találkozhattak a hittanosok, mivel idén emlékezünk meg Szent Ferenc tranzitusának (halálának) 800. évfordulójáról. Továbbá a témák között szerepelt Káldi György jezsuita munkássága, köztük az első teljes, katolikus, magyar nyelvű bibliafordítás elkészítése, kiadásának 400. évfordulójára emlékezve.
A nap érseki szentmisével kezdődött, majd az iskolában töltötték ki a verseny feladatlapjait a diákok. Az ebédet követően került sor az eredményhirdetésre és a jutalmak átadására. Gratulálunk Tamásnak az első helyezéshez!




