A gólyákat és szüleiket Téglás László igazgató úr köszöntötte, majd esküt tettek a legifjabb rákóczisok, hogy vérbeli tekós válik belőlük és ezt követően bemutatkoztak táncos produkcióikal. Ezek után megkezdődött a küzdelem a kilencedikesek részére összeállított verseny megnyeréséért. A feladatok végrehajtása után szoros versenyben a 9.c osztály végzett az élen a 9.b előtt, a harmadik helyet a 9.a míg a negyediket a 9.d osztály érte el.
Az eredményhirdetéskor a verseny díjait iskolánk igazgatója adta át az osztályok képviselőinek, ami egy-egy torta volt mind a négy osztály számára.




