TEKÓ-Olimpia – tanulmányi versenyek általános iskolásoknak

olimpia25 43Az elmúlt kedden iskolánkba vártuk az általános iskolák azon 7-8. osztályos tanulóit a számukra meghirdetett versenyekre.

Ebben az évben 150 tanulótól közel kétszáz nevezés érkezett 14 általános iskolából, így egyidőben 120 számítógépen folyt a verseny több fordulóban, mivel volt olyan diák, aki több versenytípusban is megmérette magát. A MA-TEKO-LÓ, az Internetes nyelvi verseny, a TEKO-DOLÓ, a KözgazdÁszok elnevezésű hagyományos versenyeink mellett ebben a tanévben először meghirdettük a LogiszTekós elnevezésű vetélkedőt is, melyben logisztikai jellegű feladatok vártak a résztvevőkre. Az informatikai és a közgazdasági versenyen két fordulóból állt, ahol az iskolai versenyt megelőzően egy projektmunkát kellett beküldeni a nevezőknek.

A versenyfeladatok kijavítását már elkezdték végzik a tekós pedagógusok. Az eredmények iskolánk weboldalán lesznek megtalálhatóak, az eredményhirdetésre pedig március 18-án kerül sor.

olimpia25 6olimpia25 21olimpia25 46olimpia25 57

Please publish modules in offcanvas position.