Kötény Kupa 2018

koteny18 5Drámai körülmények között dőlt el a VII. Kötény Kupa.

Május 30-án, hat elszánt lány focicsapat találkozott a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium csarnokában, hogy összemérje tudását a VII. Kötény Kupán. A házigazda két csapata mellett a címvédő Szilády, a tavalyi bronzérmes Hunyadi (Bácsalmás), a Dékáni és az újonc Budai Ciszterci Gimnázium vettek részt a Tekó évzáró tornáján.

Már előzetesen is kiegyenlített meccsekre és nagy küzdelemre lehetett számítani, ám az aranyérem sorsa a vártnál is drámaibb körülmények között dőlt el – de ne szaladjunk ennyire előre.

A nap folyamán számos izgalmas, szoros mérkőzést vívtak a csapatok, sokáig nem is volt példa igazán nagy különbségű győzelmekre. A pontok gyűjtögetése a Szilády – Bácsalmás – Rákócz VI.kcs. hármasnak ment legjobban, ők három forduló után egyaránt 7-7 ponttal álltak. Végül a két vendégcsapatnak sikerült újabb egységeket gyűjtenie a meglévők mellé. Az utolsó fordulónak mindketten annak ismeretében vághattak neki, hogy nemcsak győzniük kell, de bizony a gólkülönbséget is minél jobbá kell tenni az aranyéremhez.

koteny18 38

Mindkét gárda alaposan ki is tett magáért, és kiütéssel nyerte meg utolsó mérkőzését, így aztán mindketten 13-13 ponttal zártak. A egymás elleni mérkőzésük korábban 3-3-as döntetlennel végződött, és mindketten 27-6-os gólkülönbséggel fejezték be a tornát. A versenykiírás értelmében a több győzelem még rangsorolhatott volna, ám ez a mutató is egyforma volt. Így a szabályzat erre vonatkozó hatodik pontja lépett életbe, vagyis a pénzfeldobás. (Két évvel ezelőtt a Tekó és a Szilády szintén azonos ponttal és egymás elleni döntetlennel zárt, ám akkor a gólkülönbség a vendégek javára döntött). A csapatkapitányok a játékvezető közreműködésével elvégezték a mindent eldöntő pénzfeldobást, miközben a csarnokban mindenki feszülten várta a végeredményt - egyik vagy másik fél győzelméért szorítva. A csendet a bácsalmási játékosok örömujjongása törte meg, miután Fortuna az ő javukra ítélte az aranyérmet. Tegyük hozzá gyorsan, mindkét csapat fantasztikusan játszott az egész nap folyamán.

koteny18 52A bronzérmet a Tekó VI. korcsoportos csapata szerezte meg, megelőzve az V. korcsoportos együttest, amely néhány nappal ezelőtt még a kisvárdai KIDS Kupán szerepelt – a fizikai és mentális fáradtság ellenére óriásit küzdött a csapat.

Ötödik helyen a Dékáni zárt, míg az újonc budapesti csapat a hatodik helyet szerezte meg. A rendkívül szimpatikus, állandóan mosolygó – és nem mellékesen jól is focizó - fővárosi lányok reményeik szerint a következő években is üde színfoltjai lehetnek a mezőnynek.

A gólkirálynő címet a bácsalmási Wettstein Léna szerezte meg 17 találattal (ez több, mint háromgólos meccsenkénti átlagot jelent). A torna legjobb játékosa Csorba Vivien lett a Sziládyból, míg a legjobb kapusnak a tekós Ádám Viktóriát választották, aki védéseivel sokat tett csapata bronzérméért.

A tornaválogatottba bekerült Sztojka Viktória Angelina (Dékáni), Tóth Viktória (Ciszterci) és Kozák Nikolett (Tekó).

Dávid Géza

koteny18 69koteny18 71

Please publish modules in offcanvas position.