Zene világnapja a Tekóban

Idén vasárnapra esett a zene világnapja, ezt kihasználva előtte és utána is megemlékeztünk róla. A megelőző időpont szeptember 29-én, pénteken volt. A 9.d teljes osztállyal, valamint a többi évfolyamok képviselőivel Budapesten az Erkel Színházban Mozart Figaro 2.0 operaelőadást néztük meg, 60 fővel. A díszleteket, öltözetet és még az opera szövegkönyvét tekintve is mai környezetbe átültetett művet láthattunk, hallhattunk.

Mint arról már írtunk, október 2-án Iskolánkban a megújult és kibővült folyósón 3 különböző darabbal, élő minikoncerttel leptük meg diákjainkat és a kollégákat. Elsőként az Oh happy day című dalt Az apácashow-ból énekelték tanárok és diákok. Második a Jazz+az Csepp a tengerben című száma volt: 3 gitáros kísérte: Gurály Attila tanár úr, Vereb Dániel a 11.d-ből és Fekete Patrik a 10.a-ból. Majd iskolánk alkalmi zenekarának Molnárné Venczel Katalin által felkarolt tagjai álltak újra össze (Fekete Patrik dob, Kovács Sándor basszusgitár,Lintner Milán gitár, Máté Bence szólógitár Pásztor Dániel billentyűs.