Tekós Programozó Bajnokság

Programozo18 26

Első alkalommal ebben a tanévben hirdettük meg a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjainak a Tekós Programozó Bajnokságot.

Tettük ezt abból a nem titkolt célból, hogy ezzel is felébresszük az érdeklődést ez iránt a nem könnyű, és – őszintén szólva – nem is túl népszerű tantárgy, a szoftverfejlesztés-programozás iránt.

Van egy további célunk is: nevezetesen az, hogy  hagyományt teremtsünk ebből a versenyből. Úgy gondoljuk, hogy ha az iskolán belül már jól működik, akkor esetleg kivisszük az iskola falain kívülre, egy tágabb körbe. A versenyfelhívásra a különböző évfolyamokból összesen huszonnégy diákunk jelentkezett. A kiírás minden tanulónknak szólt, de – érthető okokból – csak az ún. informatikai szakgimnáziumi osztályokból érkezett nevezés.

A kilencedikesek teljesen külön ágon versenyeztek. Scratch nyelven írt program elkészítése volt a feladatuk. Színes, vizuális felületen kellett megszerkeszteniük egy „Invázió” című űrbeli lövöldözős játékot. A feladatsort Vojcsek Csaba tanár úr állította össze. A versenyzők hosszan és erősen küzdöttek a feladattal, de végül megszülettek a művek. Ebben a kategóriában első Szabó Dominika, második Zsikla Ferenc, harmadik Ritter Péter lett.

porgramozo18 7

A 10-13. évfolyamosok számára két fordulóból állt a verseny. Ők már valamivel szikárabb programozói környezetben dolgoztak: C# nyelven, Console Application üzemmódban kellett programot írniuk.

Az első fordulóra – az évfolyamon belüli versenyre – április 17-én került sor. Ekkor a versenyzőknek egy címletező programot kellett készíteniük, másfél órás időkeretben. Minden korosztály ugyanazon a feladatsoron dolgozott, de az alsóbb évfolyamosok egy kis könnyítést kaptak. Szoros küzdelem után, végül az alábbi eredmények születettek:

  • 10. évfolyam: 1. Pető Patrik, 2. Frittman Detre, 3. Mester Krisztián;
  • 11. évfolyam: 1. Haskó János Dominik, 2. Szabó Kitti, 3. Rózsa Zoltán;
  • 12. évfolyam. 1. Orcsik Mihály, 2. Tóth Gergő, 3. Acsai Patrik;
  • 13. évfolyam: 1. Boldoczki Patrik.

porgramozo18 10

A második fordulót április 24-én rendeztük. Tíz diák maradt versenyben: az előző forduló dobogósai. Ők most már mindannyian egymás ellen, ugyanazért az iskolai bajnoki címért küzdöttek. Itt egy valuta-árfolyam átszámító programot kellet írni, két órás időkeretben. Teljesen azonos feladatkiírást kapott mindenki, de a feladatsor összeállításakor ügyeltem arra, hogy az a programozás olyan szegmenseit érintse, amelyeket már az alsóbb évfolyamosok is ismernek. Nagyon szoros verseny alakult ki: az első három helyre csupa száz százalékos eredménnyel végzett versenyző került. Közöttük csak a megoldásra fordított idő döntötte el az elsőséget.

Mindezek alapján az iskola három legjobb programozója:

  • bajnok: Orcsik Mihály 12.a osztályos,
  • második helyezett: Pető Patrik 10.a osztályos,
  • harmadik helyezett: Haskó János Dominik 11.a osztályos tanulónk.

Programozo18 47

Volt még egy külön kategória: be lehetett adni egy otthon készült, önálló, kreatív programozási feladatot. Haskó János Dominik egy C# nyelven, Windows Form üzemmódban, vizuális felületen játékprogram-részletet írt, munkájáért különdíjban részesült.

A nyerteseknek gratulálok! Minden versenyzőnek köszönöm az erőfeszítését. Külön köszönet illeti az érintett osztályfőnököket, valamint az informatikus kollégákat, amiért munkájukkal elősegítették a verseny sikerét. Kiemelem Vojcsek Csaba és Péli Csaba tanár urak tevékenységét, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy informatikus diákjaink a szoftverfejlesztés-programozás területén megfelelelő, korszerű tudásra tegyenek szert.

Végül egy üzenet azoknak, akik érintettek lehetnek a következő évi bajnokságban: jövőre veletek, ugyanitt!

Nikli Károly

Informatika tanár

Please publish modules in offcanvas position.